Csődbiztos? Csőd? Biztos?

Ha már közös szálakról beszélünk: A HVG 2012.02.06-án adta közre, – ne tessenek haragudni, hogy liberális újságokra hivatkozunk -, hogy „elkaszálták a karcagi kórház pályázatát” Ahogy a cikk írja: „NovelMedix Kft. Nevű, 2010-es alapítású cég maradt állva egyedüliként, mert a befutó másik szereplőjét, a Philips Magyarország Kft.-t kizárták (természetesen ez a cég élt a  jogorvoslattal szerk.). A nagy pénzeket mozgató egészségügyi TIOP pályázatok környékén az utóbbi időben feltűnt NovelMedix Kft. honlapja szerint „magas szintű kormányzati és önkormányzati kapcsolatokkal” rendelkezik. A cég ügyvezetője, Földi Ágnes pedig tagja annak a Momdif nevű egyesületnek, amely számos üzletember, jobboldali politikus, polgármester összefogásával alakult, hogy „tagjai korszerű, hatékony, s lehetőség szerint olcsó eljárásokat, technikákat, technológiákat, módszereket honosítsanak meg” a hazai egészségügyben”

Források: http://hvg.hu/gazdasag/20120206_korhaz_modernizacio_palyazat 

http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/a-lobbiceg-is-jon-78278

http://www.momdif.hu/doc-pdf/momdif_1.pdf

Szerző: - tikita999-

Késekkel és baltákkal támadtak a vasúti pályamunkásokra a cigányok Karcagon

További részletek: http://kuruc.info/r/35/94204/#ixzz1qgOUM6Q8

Kedves magyar testvérek, fiatal magyar barátaink! Újra olyan történelmi helyzetbe került Magyarország, amelyben a magyar ifjúságra nagy feladat vár. Fiataljaink esélyei talán soha nem voltak olyan rosszak a rendszerváltás óta, mint most. Nekünk mégsem szabad csüggedni, hanem minden erőnkkel és tehetségünkkel nemzetünk felemelkedéséért, családjaink, gyermekeink, utódaink boldogulásáért kell küzdenünk. Ennek tükrében végzi munkáját a Jobbik Ifjúsági Tagozata is és ennek tükrében fogalmaztuk meg az ifjúság ma aktuális 12 pontját!

Mit kíván 2012-ben a magyar ifjúság? 

1. Nem akarunk sem kivándorolni, sem eladósítani magunkat! Egyenlő lehetőségeket nyújtó felsőoktatást akarunk!

2.      Nem akarunk sem ingyenélők, sem munkakerülők lenni! Követeljük a tönkrevert és leépített szakmunkás-oktatás újjászervezését!

3.      Nincs közöttünk egymillió protekciós! Egy protekciónk van: fiatalok vagyunk, dolgozni akarunk – ígérgetések helyett hatékony támogatást a pályakezdőknek!

4. Mi, magyar fiatalok nem kiszolgáltatott, hanem erős és gyarapodó családokat akarunk! Követeljük ezért egy új, magyar családokat támogató finanszírozási rendszer kidolgozását!

5.      Fogy a falvak népessége, telnek a temetők. A magyar fiatalság rákényszerül szülőfaluja, kisközössége elhagyására. Követeljük egy átfogó vidékstratégia megalkotását! 

6.      Nem akarunk örökre a bérlakások és szülőkkel élők nemzedéke maradni! Támogatást az otthonteremtéshez, lakásvásárláshoz!

7. Szórakozni, nem zülleni akarunk! Bűnbarlangok és drogtanyák helyett biztonságos szórakozási lehetőségeket, értékes kulturális programokat!

8.      Sokan akarják, de mi nem szokunk hozzá a kizsákmányoláshoz! Követeljük egy tisztességes, visszaélésektől mentes, ifjúságbarát diákmunka-rendszer kidolgozását!

9. Nem akarunk leszakadni a tudás versenyében, színvonalas, igényes és ingyenes nyelvoktatást minden egyetemen és főiskolán!

10. Fülkeforradalom helyett informatikai forradalmat! Jövőnk a tudásunk, ezért biztosítsák cenzúramentes, mindenki számára elérhető internetet!

11.  Lelkileg elgyötört, fizikailag elgyengült társadalom vagyunk. Hatékony támogatást követelünk a diák- és hallgatói sportéletnek!   

12. Bele akarunk szólni a jövőnkbe! Képviseltetni akarjuk magunkat a törvényhozás minden szintjén! Követeljük a Nemzeti Ifjúsági Tanács felállítását és az ifjúsági törvény megalkotását!

Végezetül: szolidaritást kérünk minden magyar embertől, ahogyan mi is szívünkön viseljük minden magyar ember sorsát. Az egyik generáció vagyunk az egy nemzet testében.  Magyarország, itt a helyünk! 

Nem jutott el hozzád? Nem is hallottál róla? Vagy lusta voltál elolvasni? 

TÖLTSD LE a Szebb Jövő karcagi újság 2012. márciusi számát

A letöltéshez kattints IDE

Február 20-án Varga Géza jobbikos képviselő interpellált a nyékládházi gazdák érdekében, kérdést intézve Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez: „mikor lesz a föld azé aki megműveli?” Miután a téma akár a karcagiakat is érintheti, ismertetjük az interpelláció alapját és vázlatosan idézünk a beterjesztett kérelemből valamint a kapott válaszból.

Miután a korábbi uralkodót 1990-ben elzavarta a népakarat, a képviselt gazdák apró földecskéket kaptak, 20 éves használatra, ahol gyümölcsöst telepítettek, és 118-an megalakították a Hejőfruct szövetkezetet, úgy ahogyan azt a nemzeti vidékstratégia és a Darányi-terv is tartalmazza. Majd 15 év elteltével, Varga Gézát idézve: „a gyümölcsösre beborult az ég, és jöttek a farkasok. Az új birodalom helytartói pénzre, még több pénzre vágytak. Kitől is remélhették a legtöbb pénzt? Hát persze, hogy a külföldi ordasoktól. Ezért úgy döntöttek, hogy szakítanak a Szent Korona ősi törvényével, és akár nekik is eladják a földet, amelyen a kis magyar gazdák gyümölcsöst telepítettek, gazdálkodtak. A helytartók jól elrendezték, hogy kreált törvényeik szerint jogszerűnek tűnjék a folyamat. Az ősi igazságok persze nem számítottak semmit.  Kellett egy stróman és egy budapesti ügyvéd, ez utóbbi 1,6 milliárd forintot mindjárt kölcsönadott a strómannak, és a jelzálogot be is jegyeztette a földdarabra. A jelzálogot az ügyvéd hamarosan engedményezte egy osztrák vállalkozásnak. De mindezekhez kellett egy egész gépezet is, hivatalnokok, jogászok, politikusok és hasonlók, hogy ez az osztrák farkas végül bekapja valamennyi magyar gazdát szövetkezetestől, gyümölcsöstől, az ősi igazságaikkal együtt. Miniszter úr, azt kérik ezek a gazdák, hogy ez év március 1-jén lejáró szerződésüket csak legalább 5 évvel, kitolhassák. Az ön beavatkozására van ahhoz szükség, hogy a jog árnyékában turkáló valamennyi stróman és ügyvéd vagyonosodási vizsgálatával végre érvényt szerezzen az igazságnak, ne csak a jognak - mert a haza nem eladó.”

A miniszter válasza: „Nem történt itt más, mint hogy a rendszerváltás körüli zavaros időkben egy állami gazdaság bizonytalan jövőt látó vezetői az állami tulajdonú földet felhasználva, bevonva néhány dolgozót is, telepítettek maguknak egy ültetvényt. (…) A '90-es években elfogadott gyakorlat volt, hogy egy ültetvény esetében a föld tulajdonjoga elvált az ültetvény tulajdonjogától. Ezt felismerve és azt is, hogy lehetőség van földtulajdon szerzésére egy kis ügyeskedéssel, próbálták az ültetvény művelői megvásárolni a területet. Sajnos, egy kis hiba csúszott a számításba, váratlanul az érintett bérlőkön kívül egy másik vevő is jelentkezett, aki az 500 ezer forintos hektáronkénti vételár helyett több mint 1 millió forintot ajánlott a nyilvános pályázaton, így ő nyerte el a föld tulajdonjogát. (…) A terület értékesítésétől kezdve magánszemélyek jogviszonya áll fenn, abba az államnak, a Nemzeti Földalapnak beleszólása nincs. (…) Tisztelt Képviselő Úr! Önnek is azt tudom mondani, hogy sem a miniszterelnöknek, sem a vidékfejlesztési miniszternek nincs arra lehetősége, hogy két magánszemély között kikényszerítse a bérleti szerződés meghosszabbítását.”

     Varga Géza: „Tisztelt Miniszter Úr! (…) ön is azok mellé a helytartók mellé állt, akik gyakorlatilag a strómanoknak és a budapesti ügyvédeknek segít, hogy zsebszerződéssel kijátsszák a földtörvényeket. A kormány nem ezt ígérte. A kormány azt ígérte, hogy a zsebszerződésektől meg fogja védeni a magyar földet, a magyar gazdákat. (…) Ön a fél hektár tulajdonú gazdákat próbálja úgy beállítani, mintha ők a rendszerváltás zöldbárói lennének. Hát, enyhén szólva ez nevetséges megközelítés.”

                                                                                                                    Részletek a Parlamenti Naplóból.

 Közvélemény

 1956 karcagi hősei és hóhérai.

Az alábbi sorokat ajánljuk azoknak a karcagi embereknek, akiket a Rákosi-korszakban meghurcoltak, az 56-os események miatt bántalmaztak, utána pedig passzív ellenállóként, másodrendű állampolgárként kellett átvészelniük az elmúlt hosszú évtizedeket. S ajánljuk leszármazottaiknak is, akiknek apáik „bűne” miatt még napjainkban sem teremhet babér, miközben a verőlegények unokái magas pozíciók birtokosai.

     Mi is történt Karcagon 56 októberében? Hallgatjuk Lévai Sándort, aki ekkor a karcagi gimnázium végzős tanulója volt, és hiteles átélője az eseményeknek:

     Először is annyit magamról, hogy tanyasi gyerek lévén szüleim rászorultak, hogy már gyerekként is felnőtt számba vegyenek. Így aztán végigszenvedtem az 56 előtti padlást lesöprő beszolgáltatási rendszert, az erőszakos téeszesítést, majd a tagosítást. Vártam a változást, amire mind inkább számítani lehetett, legalább is az édesapám által készített fülhallgatós, detektoros készüléken a Szabad Európa Rádiót hallgatva. Aztán Filep tanár úr előadásaiból, kialvatlan arcáról és az éjszakai vallatások után bejódozott körmeiről is következtetni lehetett arra, ami ezután bekövetkezett.

     Okt.23 kedd: A hajnali híreket hallgatva én ébresztettem a szüleimet, mondván, hogy nagy napra ébredtünk, majd egy külön füzetet nyitottam, hogy naplózzam az eseményeket. Abból egy-két idézet:  

    „Okt. 24 szerda. Délután 2 óra tájban Karcagra érnek a szovjet tankok és gépkocsik, igen nagy számmal vonulnak Budapest irányába. Az utcán rengeteg a rendőr, katona, ávós és civil rendőr. A forgalmat orosz katonák irányítják. Egész éjjel vonulnak a tankok Pest felé.”

   „Okt. 26 péntek: A gimnázium osztály vezetőségi tagjai elhatározzák, hogy utcára vonulunk, pénzt gyűjtenek koszorúra és kokárdákra. A rendőrség nem engedélyezi a kivonulást, mi zúgolódva haza indulunk.”

    „Okt. 27 szombat. Hatalmas tüntetés. Mi diákok mégis kivonulunk, felhívásunkra csatlakoznak az üzemek-, intézmények dolgozói és a termelőszövetkezeti parasztok. A tüntetésen  többen kérik, hogy a leszereltetett ávós katonák fegyvereit osszák ki, sokan jelentkeznek is a pesti harcosok fegyveres megsegítésére.”

     „Okt. 29 hétfő. Karcagon szünetel a tanítás. A szovjetcsapatok állandóan vonulnak Pest felé.”

     „Okt. 30 kedd. A szovjet tankok egész nap mennek Pest irányába.”

     „Nov. 4 vasárnap. Elhallgat a rádió. Csak más hírekből tudjuk meg, hogy megalakul a Kádár kormány, amely felkérte a szovjetcsapatokat a rend helyreállítására. Elveszett minden remény.”

       Mint azt tudjuk, Karcagon nem volt fegyveres esemény. A laktanya tüzérsége ugyan beélesített, de sikerült beláttatni velük, hogy a városon áthaladó sok ezer szovjet harckocsival öngyilkosság lenne harcba keveredni, ráadásul az a város pusztulását jelenthette volna.

     A megszálló csapatokkal szemben tehát értelmetlen lett volna-, a magyar fegyveres szervekkel meg szükségtelen volt harcolni Karcagon, hiszen a honvédség kezdettől fogva a forradalom mellett állt. Akiket érdemes lett volna ekkor likvidálni, azoknak viszont nyoma veszett, csak november 4 után bújtak elő. Így aztán nem volt, aki beleszóljon abba, hogy a város lakossága apró darabokra szedte szét a megszálló szovjet csapatok emlékművét, hogy a tűzoltók levésték a laktanya homlokzatáról az ott éktelenkedő hatalmas sarló-kalapácsos címert, hogy a diákság az egész lakosságot mozgósító tüntetést szervezett október 27-re.

     A diákok és tanáraik voltak tehát a forradalom fáklya vivői, a hősök illetve áldozatok többsége is közülük került ki. Az én egyik osztálytársamat – ahogy ő fogalmaz - hülyére

verték a pufajkások. A gimnázium igazgatóját és a tanári kar egy részét pedig rövid úton távolították el Karcagról és tiltották el hivatásuk gyakorlásától. Igazi hős szerintem viszont az a Boross Antal, aki vendégszereplő volt a színjátszó körünkben és a városi tüntetés egyik főszónoka lett. Sorsáról senki nem tud, valószínűleg ki végezték. Én nagy tisztelettel emlékezek rá, és azokra, akiket személyesen ismertem és szerettem, többek között Dr. Gyergyói János gimnáziumi igazgatóra, Filep István és Batta László tanáraimra.”

„Neveket akarok hallani, kik 56 hóhérai” – szól fülünkben a dal, és felidézzük az elmúlt hetek beszélgetéseit, amiket meggyötört, munkában tisztességgel megöregedett karcagi emberekkel folytattunk. Bizony jönnek a pufajkás nevek, az öregek emlékeznek mindenre: Pavluska Ivánra, aki a Madarasi úton lakott, még társai közül is kitűnt kegyetlenkedéseivel, a 60-as években elkerült Karcagról. Csordás Ferencre, 1956-ban a főtéri vasbolt vezetője, hírhedt verőlegény, nem csoda, hogy 1957 februárjában egy hideg téli estén, a Posta előtt pokrócot dobtak a fejére, meztelenre vetkőztették és elverték az áldozatai. A karcagi öregek szerint azon a nyáron távozott Karcagról. (Csupros) Kovács Péterre, aki a Tanácsköztársaság idején vörös katona volt, Budapestről került ide, 1947-ig a Vasút utcán lakott, később a Tompa utca környékére költözött. Rá, még jelenleg élő „harcostársai”is megvetéssel gondolnak. Iski Lajosra, aki 56 előtt a Technikumban „személyzetis”volt, 58-tól a Karcagi Földhivatal vezetője, a megtorlások idején Bene Sándor és Oroszi Sándor karcagi gazdákat félholtra verte. A 80-as évek végén a nem felejtő karcagi forradalmárok megfenyegették, hogy „ne tegye ki a lábát az utcára, mert megverik.”

 Megjelent a Szebb Jövő újság 2011. októberi száma, amely itt érhető el:

http://drlukacs2010.hu/blog/wp-content/uploads/2011/10/szebb-jovo-2011-oktober.pdf

Az újság cikkeit azt követően blogunkon is olvashatja

 Nem vicc!

     Egy nagyobb várakozó társaságban két ember unaloműző diskurzusát hallgatom:

-         az egyik: „Tudod, hogy Karcagon már a tízedik Roma Napokat rendezték meg?”

-         a másik: Öhön. „Pesten meg most kezdődik a Zsidó Nyári Fesztivál. Nem tudom, hogy Magyar Napok mikor lesznek már?”

Valaki a hátuk mögött: „november másodikán…”

Immár ötéves hagyomány a gyergyószentmiklósi és a karcagi fiatalok évenkénti kölcsönös látogatása. A Jobbik Karcagi Alapszervezetének szervezésében ezúttal is egy húsz fős csoport vett részt a négy napos, felejthetetlenül szép székelyföldi kiránduláson, érezve és élvezve székely barátaink testvéri meleg szeretetét, illetve vendéglátását. Ez az utazás több volt, mint egyszerű kirándulás, itt nemcsak látvánnyal lettünk gazdagabbak, de a földrajzi, néprajzi és történelmi ismereteink hiányossága is kiderült.

A kis magyarországi magyarok a nagy Magyarországot járva gyakran ellátogatnak a Tordai-hasadékhoz, de azt kevesen tudják, hogy már Tordán, a városban is van egy párját ritkító érdekesség; a felhagyott sóbánya, amely a szintén gyakran látogatott parajdinál is érdekesebb. Itt nincs füstös, olajbűzös alagút a kényelmes turistákat szállító autóbuszok számára, de van önmagában is látványt jelentő gyalogos folyosó, és láthatóak ott a bányászatban, a szállításban hajdan használt gépcsodák, és van a 90 méter magas csarnokban egy óriás kerék, hogy a csarnok tetejéről is rá lehessen csodálkozni az emberi teljesítőképességre. Mi megtettük ezt.

     De azért nem hagytuk ki Parajd látogatását sem. Itt viszont nem a sóbányát, hanem a sóoldattal tele fürdőmedencét próbáltuk ki.  A fürdőben mindenki könnyűnek találtatott, de annál nehezebbnek bizonyultunk, amikor „Ábel rengetegében” a Súgó menedékházhoz lihegtünk felfele.

     A nem éppen összkomfortos, de annál romantikusabb menedékházi éjszaka után reggel még magasabbra kellett kapaszkodnunk, hogy a Súgó barlang cseppköves csodáit, és izgalmas járatait megismerhessük. Alföldi lábaink nem „díjazták” a programot, de megérte, és  Gyergyószent-miklóson, a Csíky kerti Szent Benedek szállóban, a finom ebéd, a meleg fogatatás feledtette a fáradtságot. No meg idő sem volt foglalkozni azzal, hiszen vendéglátó barátaink sűrű programmal vártak bennünket, és aznap még két látnivaló várt ránk.

     Egyik  a   ditrói   templom  volt.  A másik látni- és okulni való a Tatárdomb és emlékmű. 1658-ban a székelyekre betörő 3000 tatárt itt ölte meg és temette a domb alá a védelmet biztosító 300 székely fiatal. Az emlékmű 1908-óta hirdeti, hogy „a szülőföld lángoló szeretete tízszeres ellenség fölött is diadalt arat.”

     A sportos napot illett sporttal befejezni, így a közös nagy vacsora előtt még a hagyományos karcag-gyergyószent-miklósi focimeccset is le kellett játszani. A gyergyóiak voltak a jobbak, a karcagiak csapat meg a „jobbik”.

    Az alföldi lábak igazi megpróbáltatása harmadnap kezdődött: gyalogtúra a Gyilkostó felett magasodó Kis Cohard nevű nagy szikla tetejére, és onnan a Tündérkertbe.

     A nagy túra után ebéd a közeli Napsugár villában, majd irány a csángó vidék. A háromkúti iskolába vittünk különböző adományokat. A gyimesi csángó gyerekeknek nagyon tetszettek a játékok, nekünk pedig az, hogy milyen szépen beszélnek magyarul. Megakadt a szemünk az órarendjükön, a román és az angol nyelv mellet harmadikat is tanulnak, de nem magyart, hanem „anyanyelvet”! (Milyen szépen hangzik ez ott!)

 Este a Lázár kastélyban a „Csaba királyfi” rockopera ősbemutatója. Erről semmit! Nézze meg mindenki, megéri.

Utolsó napra is jutott meglepetés: az előzőnapról elmaradt Békásszoros. Nem mintha még nem láttuk volna, de így nem. A buszunk ugyanis letett bennünket, amikor odaértünk, és mi Gyalog mentünk utána, gyalog jártuk végig a szorost, és megállapíthattuk, hogy így százszor szebb, mint gépkocsiból vagy autóbuszból pillantásokat vetni egy-egy sziklaalakzatra.

     Egy áfonyapálinkás búcsúebéd, az emléktárgyak kölcsönös átadása után következett a legnehezebb program: búcsúzás  vendéglátóinktól, a barátainktól. Nehéz volt, de biztosítottuk egymást, hogy jövőre ismétlünk. 

(Képünkön a karcagiak és vendéglátóink a szálló előtt)